Már régóta terveztem ennek a blognak a beindítását: regisztráltam is a blog.hu-n. De aztán jött az élet és elvitte egy csomó időmet, ezért a blog csak várta, várta, hogy megindulhasson végre. Most, hogy ismét lett rá némi időm, el is kezdem!
Elsőként a kifejezést – dogging – nem ismerőknek arról, mi is ez?
Nem más, mint szex nyilvános helyeken, adott esetben akár többesben és ismeretlenekkel is. Persze, ésszel és felelősséggel csinálva – ezt rögvest az elején le kell írnom!
Igen, a dolognak vannak kockázatai: hiszen megláthatnak közben (naná!). Bát a Btk.-ban nincs kifejezetten olyan paragrafus, amely a nyilvános helyen való közösülés tilalmát és szankcionálását említné, de azért van néhány gumiparagrafus, ami akár erre is ráhúzható. Az minden esetre nyilvánvaló, hogy értelmes, egészséges, normális (és kulturált) ember nem csinál olyasmit, amivel megzavar másokat, megsérti mások értékrendjét, akár kifejezetten provokálva, megbotránkoztatva őket. Nem csinálunk olyasmit sem, amibe a résztvevők nem egyeztek bele, nem akarják. Épeszű és ép lelkű ember tisztában van azzal, hogy az élvezet és az erőltetés nem férhetnek össze! És ami a legfőbb: a kiskorúak tabuk, minden értelemben! Akik ezeket az elemi, bárki által belátható szabályokat nem akarják betartani, azokat nyitott kapukkal várják a területileg illetések pszichiátriai szakrendelők.
Ennyit a jogi és morális szabályokról.
Talán célszerű lenne írnom magamról is, valamint arról, hogy én hogyan lettem doggingozó.
Mivel nem szeretném nyilvánosan leleplezni magam, ezért elég annyi, hogy diplomás, a húszas éveim legvégén járó (juj: majdnem harminc!), évek óta párkapcsolatba élő nő vagyok, aki „elég jól néz ki”. Akik a mindennapjaimból ismernek, nyilván nem tudják, hogy a dogging az intim életem része. Inkább talán még zárkózottnak, a bulizós, sülve-főve együtt levős közösségi életből magát kivonó típusnak is elkönyvelhetnek. Igaz, volt korábban nekem is bulizós, belemenős korszakom, úgy 18 és huszonpár éves korom tájékán, de ezzel nagyon sokan vagyunk így. Még az amisoknak is ott van a Rumspringa (ez „kiugrást” jelent, régi német nyelven: http://velvet.hu/sztori/2013/05/30/szegeny_amist_meg_a_facebook_is_huzza/). Hát én is „kiugrottam” 18 évesen a családi-otthoni közegemből és csináltam, amit majdnem mindenki, és amit aztán majdnem mindannyian abbahagyunk és 20 évvel később letagadunk majd a saját gyerekeink előtt.
Esetemben azért fontos ez a korszakom, mert akkor doggingoztam először, és ebben el is térek a „legtöbbektől”, mivel nálam a doggingozás megmaradt, mindmáig, mit kedvtelés. (Mert bizony-bizony, több olyan ismerősöm is van, akik a korai húszas éveikben szintén csinálták ez, de aztán „megkomolyodtak”.)
„- De hogy viszonyul a dogginghoz a párom?” – vetődhet fel a kérdés. Ez kényes kérdés, mivel több komponense is van.
Először is: vele is csináltuk már nem egyszer a szabadban. Így önmagában azzal, hogy nem a négy fal között dugunk, semmi baja, sőt, adott esetben kifejezetten felizgatja őt.
Másodszor: bizony, megesett már olyan is, hogy nem csak engem dugott meg így, hanem a barátnőmet is. Igen, hármasban csináltuk, ráadásul ez elég sokszor, egy időben pedig rendszeresen előfordult. (És itt nem árt elmondanom azt, amiről még nem írtaam, hogy én biszex vagyok!)
Harmadszor viszont a párom sajnos féltékeny a pasikra. (Még a volt, isten tudja, hány évvel korábbiakra is!) Ebből következik, hogy a saját doggingkalandjaimba nem avat(hat)om be őt. Ez lehet, hogy nem szép. A kapcsolatuk elején meséltem neki és tettem célzást arra, hogy talán jó lenne, ha mellette is, vagy épp vele együtt, tovább doggingozhatnék. Ám ő eléggé hevesen reagált, ezt nem is folytatnám! Szeretem őt, jó vele, a kapcsolatunk is jól működik, de féltékeny. Vannak bizonyos önértékelési problémái, talán amiatt. A lényeg: arról nem tud(hat), hogy mellékefélek és hogy másokkal is dugok. Nem tudom, mik ennek, egy ilyen kapcsolatnak a hosszabb távú perspektívái. Már több mint öt éve fut a dolog, ki tudhatja? Sejtéseim azért vannak és azok nem jók.
De akkor mégis, miért kockáztatok? Miért doggizgozom?
Azért, mert élvezem! Élvezem, ahogy valami „emberelőtti módok” üzekedünk egymással. Élvezem az érzést, ahogy megkívánnak (naná, önbizalomlöket!) és izgat, ahogy mindezt korlátok nélkül, ösztöneimnek engedve teszem meg. Az utóbbi néhány ezer évben az emberek a szexet valami közösségellenes dologként űzik, pedig előtte évmilliókig a legtermészetesebb dolog volt, hogy mivel együtt éltek, egymás előtt is szexeltek. Aztán jött a kultúra, számos kétségtelen áldásával és (egyébként érthető okokból) tabuvá változott a szex. De mégis: nemigen létezett olyan nép, társadalom, civilizáció, amelyben ne létezett volna valamilyen formában (akár ritualizálva, vallásos mezben) a csoportos vagy nyilvános szex! Így volt ez még legbigottabb társadalmakban is, akkor is, ha éppen máglyával büntették az így közösülőket.
Én sem értettem sokáig, miért volt és van ez így (és valószínűleg lesz is így, amíg csak emberek élnek). Bevallom, nem is nagyon foglalkoztatott a dolog: csak élveztem és kész. Aztán egy véletlen folytán megismerkedtem valakivel, aki egy kiadós menet után rákérdezett, hogy tudom-e, miért jó a csoportos és a nyilvános szex, meg hogy általánosságban miért vagyunk „hűtlenek”, hogy miért van promiszkuitás? És akkor elmondta: ez a genetikus örökségünk szerves része. Talán majd (ha lesz rá igény) egyszer részletesen is írok erről az ősi ösztönünkről, de most senkit sem szeretnék untatni ennek a taglalásával.
Szóval, ez volt a nulladik, a bevezető posztom. Legközelebb, immár a valódi témával foglalkozom majd: hol lehet doggingozni, hogyan jöhet össze egy jó társaság, és persze mesélek majd időről időre a régebbi és újabb élményeimről, tapasztalataimról is!
Fiúk-lányok: doggingra fel!